-
EREBOS – 20. Fejezet – AZ ÖRÖK ÉHSÉG
Az örök éhség A csillagok között lebegtem, de már nem voltam ember. Nem volt testem, csak a hajó voltam, és a hajó én voltam – egy élő acélbörtön, egy ragadozó, amit az űr…
-
EREBOS – 19. Fejezet – AZ ÉLŐ BÖRTÖN
Az élő börtön A hajó csendje más volt, mint valaha. Most már nem a magány, nem a béke, hanem valami élő, lüktető gonoszság csendje volt. Minden panel, minden cső, minden nyálkás fal tudott…
-
EREBOS – 18. Fejezet – A HAJÓ AMI ÉN VAGYOK
A hajó, ami én vagyok A sötétség már nem kint volt, hanem bennem. A hajó minden rezdülése az én gondolatom volt, de egyre kevésbé tudtam eldönteni, hogy én irányítok-e, vagy csak végrehajtok. A…
-
EREBOS – 17. Fejezet – AZ ÖRÖK MAGÁNY
Az örök magány A csata véget ért, és az űr ismét némán ölelt körbe. A hajómon végigfutó rezgések lassan elcsitultak, mint amikor a szívverés visszatér a nyugodt, mély ütemhez. A vörös fények kialudtak…
-
EREBOS – 15. Fejezet – AZ ÚJ ÉBREDÉS
Az új ébredés A csend volt az első, amit hallottam. Nem az a nyomasztó, régi csend, amitől egykor megőrültem, hanem egy mély, belső nyugalom, ami a hajó dobbanásaival együtt lüktetett bennem. Nem volt…