Carolina a Capsicora bolygó harcosa II. rész XXIII. fejezet

A Felderítők Útja

A hajnal első fénye még alig érintette Serrano paprikaoszlopait, amikor Carolina összegyűjtötte a raj négy tagját egy gyors tanácskozásra. – Ma felderítünk – mondta határozottan. – Nem várunk újabb ostromra, míg a Mag gyenge. Tudnunk kell, honnan jönnek, és mit terveznek.
Gyömbér Viharcsomó azonnal bólintott. – A keleti ízösvény felől biztosan van mozgás. Tegnap éjjel láttam fényeket a hegyoldalon.
– Én pedig hallottam valami furcsát a Fűszerpart irányából – tette hozzá Bétarépa. – Olyan volt, mintha a víz énekelt volna. Nem jó ének volt.
A csapat két részre oszlott: Carolina, Gyömbér és Savina a hegyek felé indultak, míg Bétarépa és Papaja a Fűszerpartot vizsgálták. A többiek Serrano-ban maradtak, hogy a Magot és a kapukat őrizzék.
A hegyi ösvény keskeny és kanyargós volt, tele vadon nőtt fűszernövényekkel. Az illatok békések voltak, de a levegőben feszült csend ült. A fák közül hirtelen árnyak mozdultak, majd előlépett egy alacsony, szúrós tekintetű alak: a bőre élénksárga volt, mint az érett citrom, és a kezében hajlított pengét tartott.
– Álljatok meg, idegenek! – szólt élesen. – Ez a Citromgerinc-hágó, csak az léphet át, aki engedélyt kapott a Savanyú Tanácstól.
Carolina előrelépett. – Serrano védelmében járunk. Tudnunk kell, járt-e itt fekete füst vagy keserűség-szagú szél.
A citromharcos szeme összeszűkült. – Láttunk valamit. Három éjjel ezelőtt egy magas alak ment át a hágón, fekete köpenyben, és a nyomában minden növény elszáradt. Nem állt meg, egyenesen a Keserű-fennsík felé tartott.
Savina halk sóhajt hallatott. – Fahéj Generális.
A citromharcos egy pillanatig mérlegelt, majd félreállt az ösvényről. – Menjetek, de vigyázzatok. A fennsíkon az ízek nem úgy működnek, mint máshol. Ami édes, ott lehet keserű, és ami csípős, ott hideggé válhat.
Közben a Fűszerparton Bétarépa és Papaja a hullámok közt gázoltak. A víz szokatlanul meleg volt, és apró, sötét szilánkok úsztak a felszínen. Papaja lehajolt, és egyet a kezébe vett – a szilánk belsejében mintha apró árnyék mozgott volna.
– Ez nem tengerhez tartozik – mondta Bétarépa. – Ez valami üzenet.
A távolból egy mély, lassú dobhang hallatszott, és a víz alól egy pillanatra fekete alakok árnyéka rajzolódott ki, majd eltűnt a mélyben.
Mindkét csapat tudta: amit láttak, azt Serrano-nak még ma tudnia kell. És azt is, hogy a következő összecsapás helye talán már meg van jelölve.