Carolina a Capsicora bolygó harcosa II. rész VI. fejezet

A döntés íze

A Mély sóbarlang csendje feszült volt, mint egy félbemaradt mondat. Az Ízfaló lassan körözött a medence közepén, testében az újonnan szerzett színek és az eredeti szürke árnyék váltakozva lüktettek. A Mag-darab Carolina mellkasában minden ütemre másként reagált: hol melegedett, hol hűlt, mintha ő maga is próbálná kitalálni, mit akar a lény.

Sósárnyék a medence peremén állt, pikkelyei apró sócsillagokat szórtak. – Ha most dönt, az egész Tengerperem sorsát eldönti – mondta komoran. – Vagy része lesz a hídnak, vagy kiharap belőle egy darabot.

Red Savina lassan a víz széléhez lépett. – Lehet, hogy nem érti a szavainkat, de talán az ízeinket igen. Adjunk neki olyat, amit még sosem kóstolt.

Carolina bólintott, és a Mag-darabot a kezébe vette. A lángját a Serrano umamijával és az őssó tisztaságával keverte, majd hozzáadott egy új réteget: a Savanyú-Völgy tanítását. Csakíz, Egyensóly, Maradék – mindhárom egyszerre lobbant fel a Mag fényében.

A hullám lassan indult, de amint elérte az Ízfalót, a színek kavargása felgyorsult. A lény teste rángott, mintha egyszerre akarná lenyelni és elengedni az új árnyalatot. A víz felületén apró, szivárványos fodrok futottak végig, a falak pedig halkan morajlottak.

– Reagál – suttogta Savina. – De nem tudom, melyik irányba.

Az Ízfaló hirtelen felemelkedett a medencéből, és teljes alakjában először mutatta meg magát. Nem volt már teljesen szürke: oldalán csípős vörös, mély umami-barna és kristályszerű fehér csíkok futottak. Szemei viszont üresek maradtak – két íztelen mélység.

– Mi lesz? – kérdezte Sósárnyék.

Carolina előrelépett, és közvetlenül a lény elé állt. – Nem vagy ellenség, ha nem annak döntöd magad. A hídon mindenkinek van helye, aki nem rombol.

Az Ízfaló teste megremegett, és lassan meghajolt Carolina előtt. A Mag-darab ekkor forró fényt bocsátott ki, amely átjárta a lény teljes testét. Az üres szemekbe apró fényfoltok gyúltak, mintha megértette volna a választást.

– Elfogadja – mondta Savina, megkönnyebbülten kifújva a levegőt.

A medence vize visszavonult a falak mögé, a sósziklák újra ragyogtak. Az Ízfaló teste összezsugorodott, míg végül egy tenyérnyi, színes mag formájában lebegett a víz felett. Carolina óvatosan elkapta, és a Mag-darab mellé illesztette. A kettő egy pillanatra összeolvadt, majd külön maradt – de már ugyanabban az ütemben lüktettek.

Sósárnyék sóhajtott. – Most már a Tengerperem íze is a híd része.

Carolina a kezében tartott színes magra nézett. – Itt az ideje, hogy visszavigyük Serranóra. A hídnak állnia kell, mielőtt bárki megpróbálja szétverni.

Savina bólintott. – És ha valaki mégis megpróbálja?

Carolina elmosolyodott. – Akkor megmutatjuk neki, hogy az ízek összekeverve erősebbek, mint külön.