Carolina a Capsicora bolygó harcosa II. rész XXII. fejezet

A Fűszerpart Árnyai

A raj még aznap este útnak indult. A Fűszerpart Serrano-tól délre feküdt, ahol a tenger sós párája összekeveredett a part menti ültetvények illataival. Éjjel a víz felszínén foszforeszkáló algák világítottak, a homok pedig apró, színes fűszerszemcséktől csillogott.
– Itt mindig ilyen… mesés? – kérdezte Papaja, miközben a lábát belemártotta a langyos vízbe.
– Csak nappal – felelte Sósárnyék. – Éjjel a szépség gyakran rejteget valamit.
Ahogy közeledtek a Kapocs őrzőjének házához, a szél hirtelen lehűlt. A hullámok hangja elhalkult, mintha valami elszívta volna a part energiáját. A gyerek, aki idevezette őket, szorosabban kapaszkodott Carolina kezébe. – Itt volt… itt vitte el anyámat.
A ház előtt a homokba mély, örvénylő nyomok vezettek a víz felé, de ott hirtelen megszakadtak. Petrezselyem Penge leguggolt, ujjai között morzsolgatva a szemcséket. – Ez nem természetes áramlás volt. Valami szívta le ide a vizet.
– Füstkörte? – kérdezte Bétarépa.
– Lehet, vagy valami, amit magával hozott – mondta Gyömbér. – De az biztos, hogy nem egyedül dolgozik.
A házba belépve minden polc felborulva hevert, a fűszertartók szétrepedve, a padlót illatfelhő borította. A levegőben erős csípős paprika és sós víz szaga keveredett. Carolina a sarokban meglátott egy törött edényt, benne egy halványan világító fémforgácsot.
– Ez egy kapocsdarab – állapította meg. – Ha itt volt, akkor talán a kapcsot is megpróbálta megrongálni.
A hátsó szobában egy rejtett lejárat vezetett a part alatti barlangba. A falak mentén apró kagyló- és fűszerlerakatok sorakoztak, de a közepén egy hatalmas, tenger által mosott kő állt – rajta a Kapocs szimbólumával. A szimbólum most repedt volt, és a repedésből lassan sötét füst szivárgott.
– Ez nem jó – morogta Savina. – Ha a füst eléri a víz alatti ízáramot, az egész part ízhálója összeomlik.
Carolina közelebb lépett, de a füstből ekkor két alak bontakozott ki. Az egyik Füstkörte volt, a másik pedig egy ismeretlen, magas, izmos alak, bőre sötétbarna, mintha égett fahéjból készült volna. A szemében vörös szikrák izzottak.
– Bemutatom Fahéj Generálist – mondta Füstkörte gúnyosan. – Ő lesz az, aki lezárja ezt a játékot.
A Generális mély, dörmögő hangon szólalt meg: – Az ízek ideje lejárt. A keserűség uralma jön.
Carolina felemelte a Mag-darabot. – Amíg mi állunk, az ízek élnek.
A Generális lassan a Kapocs felé indult, és minden lépésnél a repedés mélyült. A raj tudta: ha most nem állítják meg, a Fűszerpart örökre elveszítheti az ízeit.