Carolina a Capsicora bolygó harcosa II. rész XX. fejezet

Az Esszencia Beépítése

Moruga Papnő azonnal intett, és a központi tér egyik kőoszlopa lassan félresiklott, feltárva egy szűk, csigavonalban lefelé vezető lépcsőt. – A Mag kamrája csak a legszükségesebb időkben nyílik meg – mondta, miközben elindult lefelé. – Ma ilyen nap van.
A raj szorosan követte. A levegő egyre sűrűbbé vált, a falakon apró fények cikáztak, mintha az ízek szellemei figyelnék őket. Ahogy a lépcső aljára értek, egy tágas, kupolás csarnok nyílt ki előttük. A közepén ott állt a Szent Mag – hatalmas, áttetsző gömb, amelyben lassan kavargott az umami minden árnyalata.
– Ide kell tenni – mondta a Papnő Bétarépa felé nyújtva a kezét.
Bétarépa habozott, de Carolina bátorítóan bólintott. – Bízz benne.
Az üvegcsét óvatosan a Papnő tenyerébe helyezte. Moruga Papnő leült a Mag elé, és lassan kioldotta az üveg tetejét. Az aranyló folyadék vékony csíkban folyt bele a Mag felszínébe, ahol azonnal szétáradt, mint a meleg fény a hajnalban.
A Mag fénye felerősödött, és a csarnok falai remegni kezdtek. Az umami pulzálása mindenkit átjárt – a só, az édes, a savanyú, a keserű és a csípős mind a helyükre talált, tökéletes összhangban.
– Kész – sóhajtott a Papnő. – A kapcsok most össze vannak kötve. Ha egyik sérül, a többiek megtartják.
De mielőtt megkönnyebbülhettek volna, a csarnok bejáratát sötét füst borította el. Füstkörte állt ott, szemei izzó parázsként villogtak. – Szép munka – mondta gúnyosan. – Most már csak egy dolgom van: megérinteni a Magot.
Gyömbér Viharcsomó előrelépett. – Nem fogod.
Füstkörte egyetlen lendülettel szétoszlatta a bejáratnál álló őröket, és a Mag felé indult. Carolina a Mag és közé közé állt, a mellkasában a saját darabja lüktetett.
– Ha hozzányúlsz, előbb engem kell legyőznöd – mondta.
– Az nem lesz gond – sziszegte Füstkörte, és a füst karjai Carolina felé csaptak. Papaja ekkor vidám, harsány dallamot zendített, ami szétzilálta a füst egy részét, míg Petrezselyem Penge és Sárkánygyümölcs Lándzsa egyszerre rohantak előre, pengéik fényhidakat rajzoltak a füstön át.
Sósárnyék tiszta sófelhőt keltett, ami megtisztította a Mag körüli levegőt, Bétarépa pedig egy savanyú esszenciával átitatott cseppet dobott Füstkörte elé, amitől az hirtelen hátrált.
– Még visszajövök – morogta, majd füstje összezsugorodott és eltűnt a kőfal repedései között.
A Papnő felállt, és Carolina vállára tette a kezét. – Ma győztünk. De most már biztos, hogy a harc nem ért véget – csak új szintre lépett.
Carolina bólintott, a mellkasában a Mag-darab lassan, nyugodtan vert – de mélyen belül tudta, hogy ez a nyugalom nem tart örökké.