Beszéljünk róla… I. fejezet I. rész

BESZÉLJÜNK RÓLA – 1. fejezet, 1. rész – „Fejben dől el – és néha ott is marad”
(Mentális egészség és érzelmi problémák – 1. rész)

Van az úgy, hogy az ember reggel felébred, és azt mondja: „Na, ez ma egy szar nap lesz.” És tudod, mi a legrosszabb? Hogy gyakran be is jön. Nem azért, mert tényleg történik valami orbitális katasztrófa – nem zuhan rád a plafon, nem gyullad ki a suli (bár utóbbi néha még jól is jönne…) –, hanem mert odabent, a fejedben valami elromlott. Mint amikor lefagy a gép. Kattintasz, de csak homokórázik.

A gondolkodásunk egy marha érdekes valami. Néha megment, máskor meg úgy belerúg a lelkedbe, hogy te magad sem érted, mi történt. És ez különösen akkor durva, amikor a külvilág szerint „minden rendben van”. Van tető a fejed felett, van mit enni, eljutottál suliba (vagy online beléptél, ami még nehezebb), van cipőd, van barátod/barátnőd/mindkettő vagy egyik sem, de elvileg „működsz”. Belül viszont: kész káosz.

Szorongás. Tudod, az a gyomorgörcsös érzés, amikor még semmi nem történt, de te már érzed, hogy valami nem stimmel. Amikor a tanár rád néz, és te már szinte látod a dolgozatot a kezedben, vörösen beikszelve, hogy „MI EZ?!” Amikor mindenki beszél körülötted, de te csak azt hallod: „Nem vagy elég jó. Lúzer vagy. Elrontod. Kicsi vagy. Hülye vagy. Miért nem vagy olyan, mint a többiek?”

Igen, a fejedben ott él egy faszkalap. Mindenkinek van egy ilyen kis hangja, ami néha bekapcsol, és azt suttogja: „Elrontod. Úgyis elrontod. Minek próbálkozol?”

Na, most jön a legfontosabb dolog:
NEM. CSAK. TE. ÉRZED. EZT.

És ez nem csak úgy udvariasságból mondom. A legtöbb ember átmegy ezen. A legtöbben nem beszélnek róla. A legtöbb ember fél, hogy „gyengének tűnik”, ha kimondja: „Figyelj, valami nincs rendben velem. Szarul vagyok.”

Pedig ez nem gyengeség. Ez bátorság. Tudod, mi a gyávaság? Úgy tenni, mintha minden oké lenne, miközben belül széthullasz.

Szóval, ha néha úgy érzed, hogy nem megy, hogy a világ túl hangos, a gondolataid túl gyorsak vagy épp túl nyomasztóak – az teljesen emberi. És nem jelenti azt, hogy valami „elromlott” benned. A lelked nem egy mosógép, amit ki kell hívni javítani. Inkább olyan, mint egy tűzijáték: néha szikrázik, néha leáll, néha meg felrobban egy kiscsillag formájában, amiről senki sem tudta, hogy ott van.

Mondok valamit: a sírás nem ciki. Az, hogy valaki érzékeny, nem gyengeség. Az, hogy aggódsz dolgok miatt, nem azt jelenti, hogy gyenge vagy – csak azt, hogy gondolkodsz. És az már fél siker.

Tudom, hogy a „beszélj róla” tanács idegesítően hangzik. De hidd el, néha egyetlen mondat is megkönnyebbülés lehet: „Faszom van ezzel az egésszel.” És máris tudja a másik, hogy nem vagy jól. Nem kell sírni, nem kell magyarázkodni, csak kimondani.

A legtöbben nem azért nem segítenek, mert nem akarnak, hanem mert nem tudják, hogy baj van.

És igen, az is előfordul, hogy nincs konkrét baj. Csak… valami nem oké. Ülsz, fekszel, nézel, görgetsz, eszel vagy nem eszel, de olyan, mintha valami hiányozna. Olyan, mintha valami bent lenne, amit nem tudsz megnevezni. És ez az, amit a legtöbb felnőtt „hülye kamaszhangulatnak” hív.

Na, ettől leszel ideges, igaz? Pedig nem kamaszhangulat. Hanem érzés. Valós, létező dolog, amit senki nem tanított meg kezelni.

Ez a rész csak arról szólt, hogy megértsd: ha így érzed magad, az normális. A következő részben majd arról beszélünk, mi a fenét lehet ezzel kezdeni, és hogyan lehet kicsit visszafogni a fejünkben lakó kis köcsögöt, aki folyton azt suttogja, hogy nem vagy elég.

Spoiler: dehogynem vagy elég.