Amikor a tested bemutat neked: így szívat a stressz és a kaja

Hát, barátaim, eljött az a pont, amikor a testem konkrétan bemutatott nekem.
Nem finoman, nem sutyiban, hanem úgy, hogy „nesze, bazdmeg, tessék, most már figyelj rám is!”

Ott kezdődött, hogy minden nap úgy keltem, mintha valaki titokban agyonvert volna éjjel.
Se energia, se kedv, se semmi. Aztán jött a gyomorégés, meg a remegés, és persze az elmaradhatatlan „mi a fasz bajom?” kérdés.
És tudod mi volt a legdurvább? Hogy hiába próbáltam csak túlélni a napot, a testem minden apró hülyeségért megbosszulta magát.

Egy kis stressz? Puff, itt egy szívdobogásroham.
Egy szelet pizza este 10-kor? Na, bazdmeg, akkor most nem alszol.
És persze a vérnyomás is olyan hullámvasútra ült, hogy a Vidámpark sírva könyörögne a receptért.

Szóval rá kellett jönnöm: ha nem figyelek oda magamra, a testem konkrétan kinyír.
És tudod mit? Nincs kedvem meghalni egy szelet szalámis pizza miatt.

Azóta elkezdtem kicsit változtatni:

• Többet alszom (már amikor megy)
• Próbálok kevesebb szart enni (már amikor sikerül)
• És megtanulok lelassulni.

Ha te is érzed, hogy a tested már integet egy nagy középső ujjal, akkor hallgass rá, mert különben egyszer majd olyat csinál, amit nem felejtesz el.
És nem, nem azért írtam ezt, hogy félelmet keltsek, hanem mert én már megszívtam.