Carolina a Capsicora bolygó harcosa II. rész XXI. fejezet

A Vihar Előtti Csend

A Serrano főtere ismét fényben úszott, de a levegőben ott vibrált valami kimondatlan feszültség. A kapcsok stabilak voltak, az esszencia a Magba épült, mégis mindannyian érezték, hogy ez csak átmeneti nyugalom.
Moruga Papnő ünnepséget hirdetett a győzelem tiszteletére. A piacon színes standok sorakoztak: pirított mandarin-karikák, gyömbéres szószok, édes-savanyú papajapüré és sárkánygyümölcs-tea illata keveredett a levegőben. Carolina, bár mosolygott, a szeme mindig a tömeget pásztázta, mintha bármelyik pillanatban számítana egy árnyék felbukkanására.
– Nem tudsz egyszerűen csak élvezni egy ünnepet? – lépett mellé Papaja, kezében egy pohár habzó bazsalikomital.
– Tudnék – felelte Carolina. – Ha nem tudnám, hogy Füstkörte még mindig itt van valahol.
Bétarépa közelebb hajolt hozzájuk. – Láttam valakit a sikátorban. Nem volt teljesen szilárd… mintha füstből lett volna.
Gyömbér Viharcsomó a szavak hallatán azonnal egy régi mondást idézett: – A füst sosem tűnik el, csak másik helyen bukkan fel.
A Papnő ekkor lépett a színpadra, és magasra emelte a kezét. – Serrano népe! Ma megvédtük a hidat, és az ízek összhangját!
A tömeg éljenzett, de Carolina és társai figyelmét ekkor egy apró, alig hallható hang kötötte le a háttérből: egy gyerekhang, amely egyetlen szót ismételt: – Segítsetek… segítsetek…
A hang a főtér egyik mellékutcájából jött. Savina és Sósárnyék azonnal elindult, Carolina és Gyömbér követték őket. A sikátor végében egy apró kukoricaszemre hasonlító gyermek állt, könnyei lassan csorogtak le sárga arcán.
– Mi történt veled? – kérdezte Carolina.
A gyerek remegve felelt: – Anyám… a Kapocs őrzője volt a Fűszerparton. Füst jött… fekete, hideg füst… és elvitte.
Gyömbér szeme szűkre húzódott. – Ez csapda is lehet.
– Vagy lehet, hogy a következő támadása már elkezdődött – mondta Carolina. – Akárhogy is, nem hagyhatjuk figyelmen kívül.
A gyerek felnézett rájuk, szemében őszinte félelem csillogott. – Kérlek… ha nem sietünk, anyám soha nem tér vissza.
Carolina a többiekre nézett. – A döntést most kell meghoznunk. Vagy megőrizzük a nyugalmat Serrano-ban, vagy kilépünk ebből a „biztonságból” és szembenézünk vele ott, ahol éppen támad.
Senki sem szólt, de a tekintetekben ott volt a válasz: nem várhatnak