Carolina a Capsicora bolygó harcosa II. rész XXXIII. fejezet

A Keserű Hullám Tetején

A hullám nem víz volt, hanem ízek kavargó vihara. A csípős tüskék, az édes csapdák, a sós sodrások és a savanyú villámok mind egyetlen keserű mag körül forogtak. A torony gyomrában a falak mintha meghajlottak volna a nyomás alatt, minden árnyék hosszabbra nyúlt.

Carolina előrelépett, a Mag-darab a mellkasában aranyló fényköröket rajzolt maga köré. – Bétarépa, a Tengeri Magot ide! – kiáltotta.
Bétarépa a kezébe tette az ibolyaszínben izzó gömböt. A két Mag érintésekor fénylő híd keletkezett köztük, amely szétterjedt a padlón, és egy pillanatra megállította a hullám sodrát.

– Most! – ordította Gyömbér, és Sósárnyékkal együtt előrerohant, hogy megpróbálják kiszorítani Sötét Kukoricát a Kódex mellől. A fekete zászló suhintása nyomán keserű köd terjedt, de Savina lángjai szétvágták a fátylat.

Fahéj Generális lassan körözött Carolina körül. – Nem érted, hogy a keserűség nem ellenség? Ez a fegyelem! Ez a rend! – kardja egyszerre suhant le, a levegőben fahéjillat és szárított narancshéj kesernyés aromája keveredett.

Carolina hárított, majd szablyájával a Kódex felé vágott, de egy láthatatlan erő visszavetette. A könyv mintha saját akaratával védte volna magát.
– Nem elég szétverni – kiáltotta Bétarépa. – Írni kell bele!

Papaja előkapta hangszerét, ujjai sebesen futottak a húrokon. A dallam nem volt sem édes, sem sós, sem savanyú, sem csípős – csak tiszta hídhang, ami az umami rendjét idézte. A Kódex lapjai megremegtek, mintha hallanák a zenét.

Carolina a két Magot a könyv fölé emelte. Az arany és az ibolya fény összeolvadt, és a Kódex lapjaira hullott. A fekete betűk egy pillanatra halványodtak, majd mintha dühösen felforrtak volna.
– Még egy sor – biztatta Bétarépa, miközben Gyömbér és Sósárnyék visszaszorították Sötét Kukoricát. – Egy mondat, ami nem az övék!

Carolina lehunyta a szemét, és kimondta: – „Az ízvilág szabadsága az egyensúlyban rejlik.”
A mondat lángbetűként égett a lapon, a hullám megtorpant, majd visszahúzódott a könyvbe. A torony megrázkódott, a falakról potyogtak a fűszertartók, és a köd oszlani kezdett.

Fahéj Generális hátralépett, arcán nem harag, hanem csalódottság ült. – Nem értetek meg… – suttogta, majd a köddel együtt eltűnt.
A Kódex csendben feküdt az állványon, a borítója most nem fekete volt, hanem mély, sötétzöld – mint a még be nem ért gyümölcs, amely vár valamire.

– Megcsináltuk? – kérdezte Savina lihegve.
Carolina a könyvre nézett. – Talán. Vagy csak időt nyertünk.