AZ ÚJ VILÁG ÁRNYAI - TIZENHETEDIK FEJEZET A világ elindult. A kapu előtt a levegő olyan lett, mintha valaki láthatatlan ujjakkal feszítené szét. Nem szél volt. Nem hideg. Inkább egy idegen ritmus, ami beletapos a régi rendbe, és nem…
AZ ÚJ VILÁG ÁRNYAI - TIZENHATODIK FEJEZET A hajnal már nem arany volt. Szürke. Nem a fény hiányzott belőle, hanem az ígéret. A város fölött vékony köd ült meg, mintha a romok lehelete nem akarna felszállni. A falak repedései sötétebbnek…
Az Új Világ Árnyai – TIZENÖTÖDIK FEJEZET A város éjjel nem aludt. Csak elcsendesedett, mint egy állat, ami rájött, hogy a bozótban nem a szél zörög. Kaelen a fal tövében maradt, még akkor is, amikor a többiek lassan…
AZ ÚJ VILÁG ÁRNYAI – TIZENNEGYEDIK FEJEZET A város nappal más hangot adott, mint hajnalban. Nem volt hangosabb. Csak kevésbé őszinte. A nappali zaj eltakarta a félelmet, de nem tüntette el. Az emberek beszéltek, nevettek, mozogtak, mintha a mozdulat maga…
AZ ÚJ VILÁG ÁRNYAI – TIZENHARMADIK FEJEZET Kaelen még mindig a falon állt, amikor a város alatti dobbanás elhallgatott. Nem halkult. Nem távolodott. Egyszerűen megszűnt. Ez volt benne a legrosszabb. A zajhoz hozzá lehet szokni. A lövésekhez, a…