A remény rothadása A hajóban napok óta nem volt csend. Még akkor sem, amikor senki nem beszélt. A fém minden rezdülése, a szellőzők zúgása, az űr tompa csöndje a fülembe mászott. És néha… ott volt a morgás. Néha közel, néha…
Az űr börtönében A hajó gyomrában már nem volt nappal és éjszaka, csak a neonfény kegyetlen, hideg fénye, ami állandóan az arcunkba világított. Az időérzékem régen megszűnt, a testem zsibbadt, a lelkem üres. A legtöbben már csak vegetáltak, némán ültek…
A végtelen gyomrában Az idő a semmiben másképp működik. Az első napok, hetek, talán hónapok egybemosódtak. A hajó belsejében nem volt nappal vagy éjszaka, csak a fémfalak, a zúgás, meg a szar neonfény, ami néha hunyorogva emlékeztetett rá, hogy még…
UTOLSÓ NAP A FÖLDÖN A Föld bűzlött. Nem volt ebben semmi költői, semmi szép, semmi nosztalgikus. Rohadt olajszag, izzadság, szemét és égő műanyag szaga kavargott a levegőben, mintha maga az anyatermészet is elfosta volna magát utoljára, mielőtt végleg kimúlik. Az…
A WETLANDS ELŐTT KÉT HEGEDŰ A város fölött ólomnehéz felhők lógtak, az aljuk szürkéjében ott ült a rozsdaszag és az eső ígérete. A neonok még nappal is vibráltak a főút mentén, mintha ideges szemhéjak rebegnének, és a sikátorokban a szél…