BESZÉLJÜNK RÓLA… IV. fejezet IV. rész

4. fejezet, 4. rész – „Kinek akarsz látszani, és közben hova tűnsz el te magad?”
(Testkép, önbizalom, külső nyomás – 4. rész)

Van egy mondat, ami alattomosan belopódzik az ember fejébe:
„Mit gondolnak majd rólam?”

Ez a kérdés olyan, mint egy láthatatlan póráz.
Ott van minden ruhaválasztásnál, minden posztolásnál, minden nevetésnél, minden mozdulatnál.
És egyszer csak azt veszed észre, hogy már nem is te mozogsz – hanem a félelem attól, hogy „rossz” benyomást keltesz.

Kezdetben még csak meg akarsz felelni.
„Nehogy kilógjak.”
„Nehogy kiröhögjenek.”
„Nehogy azt higgyék, hülye vagyok.”

Aztán észrevétlenül elkezdesz alakítani magadon.
Már nem azt veszed fel, amit szeretsz, hanem amit „elég menőnek” gondolsz.
Már nem azt mondod, amit gondolsz, hanem amit „elfogadhatónak” érzel.
Már nem úgy ülsz, beszélsz, nevetel, ahogy jönne belülről – hanem úgy, ahogy szerinted „kellene.”

És közben szép lassan eltűnsz.
Nem egyik napról a másikra. Nem látványosan.
Hanem darabonként.
Először a hajad lesz más.
Aztán a mozdulataid.
Aztán a hangod.
Aztán a gondolataid.

És mire észbe kapsz, már nem tudod, ki is vagy te valójában.

A megfelelési kényszer az egyik legmélyebbre gyökerező probléma, amit egy fiatal átélhet.
Mert nem csak arról szól, hogy mit viselsz, vagy hogyan nézel ki.
Hanem arról, hogy mennyire mersz önmagad lenni egy világban, ahol mindenki másnak tűnik a mércének.

És ez nem a te hibád.
A társadalom, az iskola, a szülők, a média – mind-mind azt üzenik:
„Legyél valaki, de csak akkor, ha nem zavarod meg a többieket.”
„Merj más lenni – de ne annyira, hogy feltűnj.”
„Légy önmagad – de csak akkor, ha az belefér az elvárt sablonba.”

És amikor kilógsz – nem a szó rossz értelmében, csak valódiként, – akkor jönnek a visszajelzések:
– „Te miért így öltözöl?”
– „Fura a stílusod.”
– „Nem akarsz kicsit visszafogottabb lenni?”
– „Ez a viselkedés nem illik hozzád.”

És közben csak azt szeretnéd, hogy valaki végre azt mondja:
„Úgy vagy jó, ahogy vagy.”

Szóval most elmondom én:
Úgy vagy jó, ahogy vagy.
Nem kell mindenkihez hasonlítanod magad.
Nem kell beállnod a sorba csak azért, mert mások már ott vannak.
Nem kell letagadnod azt, amitől te vagy te.

Ha szereted a bő ruhákat, hordj bő ruhákat.
Ha szereted a feltűnőt, ragyogj.
Ha visszahúzódó vagy, akkor legyél az – nem kell harsánynak tűnnöd, csak hogy „észrevegyenek.”
Ha fiúnak születtél, de szeretsz sminkelni – sminkelj.
Ha lány vagy, és utálod a sminket – ne sminkelj.

Az önazonosság nem egy divat.
Nem egy trend, amit követni kell.
Az önazonosság az, amikor végre otthon érzed magad a saját testedben, a saját gondolataid között.
És ez lehet ijesztő – de ez a valódi szabadság.

A megfelelés néha hasznos.
Persze. Vannak szabályok, vannak keretek.
De amikor már úgy akarsz kinézni, viselkedni, létezni, hogy más elfogadjon – akkor ideje megkérdezni:
„Elfogadom-e magam?”

Mert ez az alap.
Ha nem vagy kibékülve magaddal, akkor mindig más visszajelzésein fogsz függni.
És tudod, mi történik akkor?
A napod – a lelked – a kedved – mindig más hangulatától függ majd.

De ha megtanulod magad látni. Elfogadni. Szeretni – nem feltétlenül minden részletedet, de legalább azt, hogy jogod van létezni úgy, ahogy vagy –, akkor nem leszel többé pórázon tartva.
Akkor végre ott leszel önmagadként. Láthatóan. Tisztán. Valóságosan.

A következő részben arról beszélünk, hogyan lehet segíteni másoknak – a barátaidnak, testvérednek, akár ismeretleneknek – abban, hogy ne vesszenek el ebben a megfeleléskényszeres világban.
Mert ha már te is elkezded érteni, mennyire nehéz ez az egész, akkor te is az lehetsz, aki fényt gyújt másnak a sötétben.