A könyvírás utáni agyfasz kezdete 1. rész

Na, gyerekek, most leírom nektek a valóságot, ami akkor csap arcon, amikor befejezel egy könyvet, és azt hiszed, hogy na, innentől már minden sínen van. A nagy lófaszt. Megírtad, hetek, hónapok, évek izzadsága és lelki szakadékai után végre kész, és akkor jön a felismerés: most jön az igazi szopás. Mert ha azt hiszed, hogy az írás volt a nehéz rész, akkor még nem próbáltad az egészet autodidakta módon nyomtatható vagy e-book formátumba szerkeszteni. Mert mindenki mindenért pénzt akar, mindenki tippet adni neked, hogy ezt így csinál és tartja a markát.

Én sem vagyok egy nyelvzseni, még angolul sem beszélek, mert az eddigi életem nem arról szólt, hogy nyelveket tanulja, hanem kőkemény fizika munkát végeztem, tudom majd jön a rákérdezés, ki mondta, hogy ne tanulj, a mai világban legalább angol nyelv majd minden hova kell, de leszarom mit pofáznak mert itt élek magyarországon és nem nekem kell megtanulnom egy nyelvet, hogy beszélni tudja. Tanulja meg a gyökér aki idejön az országomba. De ettől eltekintve, nekem az írás volt a menekülés a hétköznapok elől, a terápia, hogy ne durranjon szét az agyam attól, ami körülöttem van. De amikor nekiállsz a könyvedet valahogy normálisan kiadni… na, az az igazi agyfasz.

Azt gondolod, hogy fogod a Wordöt, kimásolod a szöveget, és hopp, kész a könyv. A nagy büdös lófaszt. A Wordnél kb. tíz perc után olyan idegbajt kaptam, hogy majdnem a monitort basztam ki az ablakon. Folyton oldalakra tördel, nem úgy jelenik meg, ahogy én szeretném, és ha végre összeáll valami, akkor elcsúszik az egész, mert a program úgy döntött, hogy „ez most így szebb lesz”. A LibreOffice sem jobb, ott is csak más típusú szopatás vár.

Na, gondoltam, kipróbálom a Canvát, mert mindenki azt mondja, hogy az milyen fasza, egyszerű, vizuális, meg mindent tud. Hát persze. Az első 5 percben még azt hittem, hogy megvan a megoldás. Szép sablonok, egyszerű húzogatás, és már látod is, hogy hogy fog kinézni a könyved. Aztán rájössz, hogy ez csak addig jó, amíg egy képeslapot akarsz csinálni, nem egy 200 oldalas könyvet.

A Canva elkezdett úgy baszakodni a képekkel, a szöveggel, a betűtípusokkal, hogy a végén már csak ültem és néztem, ahogy szépen lassan elpárolog a maradék türelmem. Próbáltam mindenféle tutorialt, youtube-videót, olvastam fórumokat – hát, az autodidakta agyfasz deluxe verzióját kaptam meg.

És persze közben minden angol, vagy ha van is magyar leírás, az kb. annyit segít, mint esőben egy papíresernyő, a fordító leg szart sem ér. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki így van ezzel, de amikor már 3 órája küzdesz, hogy a fejezetcím ne csússzon arrébb minden exportálásnál, akkor azért elgondolkodsz azon, hogy lehet, mégis a falhoz kéne baszni az egészet.

Kezdtem minden létező könyvszerkesztő programot megnézni. Vannak ingyenesek, vannak fizetősek, és van az a kategória, amiért a vesédet is el kell adnod. De a közös pont: mindegyikkel szívni fogsz.

Van, amelyik csak e-bookot tud, de azt is úgy, hogy minden második magyar ékezetet kicsillagoz. Van, ami papírkönyvhöz jó, de ha egy kicsit is eltérnél a sablontól, azonnal szétcsúszik az egész. Aztán ott van az, amikor rájössz, hogy a végén úgyis PDF kell, és a fejedhez vágja, hogy „haver, ezt így nem lehet kinyomtatni, mert a margó nem stimmel”. És ilyenkor jön a teljes idegösszeomlás.

Én ilyenkor szoktam felállni, kimenni a teraszra, és mint egy masszív láncdohányos Kb. 10 perc alatt elszívok 5 szál cigit. Aztán visszaülök, és újra próbálom. Mert kitartani kell. Mert hiába érzed azt, hogy minden ellened van, valahogy belül tudod, hogy egyszer majd sikerül. De az út odáig… hát az egy teljes lelkiszopás.