Kézfogás Anubisszal – 4. rész Nem volt sötét. Nem is világos. Olyan átmeneti tér volt ez, mint amikor az ember egy beszélgetés közepén rájön: most valami fontos hangzik el, de még nem tudja pontosan, miért. Anubisz ott állt velem szemben,…
Kézfogás Anubisszal – 2. rész (A nyugalom kapuja) A tér ugyanaz volt, ahol legutóbb találkoztunk, mégis valahogy másként lélegzett. Mintha ezúttal nem a fáradtság hozott volna ide, hanem valami könnyebb, csendesebb rezgés. Olyan állapot, amit ritkán ad meg a reggel:…
BÉKÉS HÁBORÚ MAGAMMAL Fiatalon azt hittem, az élet attól élet, hogy hangos.Hogy ha nem történik valami, ha nincs zene, nevetés, pohárcsörgés, akkor az a nap elveszett.Kellett a zaj, mint másnak a levegő.A csendet nem értettem.Nem is akartam érteni.Azt hittem, a…
Hangos csend Nem tudom, ki hogy van vele, de én mindig is csendben voltam a legélőbb. A legtöbben a csendet ürességnek érzik, én meg épp ellenkezőleg: benne hallom az életet. Nálam a csönd nem hallgatás, hanem mozgás. Zaj. Gondolatok, képek,…
Könnyek a mennyben A kórházi folyosó fénye olyan volt, mintha a nap is kint ragadt volna az ajtón: hideg, szűrt, tárgyilagos. A fehér csempék között a lépteim ritmust kerestek, de csak csúszkáltak a csendben. Leültem az ágy mellé, a könyököm…