Az Új Világ Árnyai – TIZENÖTÖDIK FEJEZET A város éjjel nem aludt. Csak elcsendesedett, mint egy állat, ami rájött, hogy a bozótban nem a szél zörög. Kaelen a fal tövében maradt, még akkor is, amikor a többiek lassan…
AZ ÚJ VILÁG ÁRNYAI – TIZENNEGYEDIK FEJEZET A város nappal más hangot adott, mint hajnalban. Nem volt hangosabb. Csak kevésbé őszinte. A nappali zaj eltakarta a félelmet, de nem tüntette el. Az emberek beszéltek, nevettek, mozogtak, mintha a mozdulat maga…
AZ ÚJ VILÁG ÁRNYAI - TIZENEGYEDIK FEJEZET A romváros hajnalban mindig más arcát mutatta. Nappal a fény megült a szétszakadt tornyokon, megcsillant a félig szétmállott üvegfalakon, a rozsdaette vashálókon, és a zöld, szívós növényzeten, amely úgy kúszott fel minden felületre,…
Az Új Világ Árnyai – KILENCEDIK FEJEZET A város peremén a fal már nem volt fal, csak emlék. Repedezett betonbordák, köztük gyökerek, mintha a föld ujjaival visszahúzná magához azt, ami sosem tartozott igazán az emberhez. Kaelen ott állt a magasban,…
FEJEZET – AZ ELSŐ SZAKADÉK A reggelek furcsán kezdtek itt. Nem volt igazi reggel, mert nem volt civilizáció, ami kijelölte volna. Nem csipogtak telefonok, nem indultak buszok, nem nyíltak kávézók. Csak a fény változott az égen, a szél megmozdult…