Az Új Világ Árnyai – TIZENÖTÖDIK FEJEZET A város éjjel nem aludt. Csak elcsendesedett, mint egy állat, ami rájött, hogy a bozótban nem a szél zörög. Kaelen a fal tövében maradt, még akkor is, amikor a többiek lassan…
AZ ÚJ VILÁG ÁRNYAI – TIZENHARMADIK FEJEZET Kaelen még mindig a falon állt, amikor a város alatti dobbanás elhallgatott. Nem halkult. Nem távolodott. Egyszerűen megszűnt. Ez volt benne a legrosszabb. A zajhoz hozzá lehet szokni. A lövésekhez, a…
AZ ÚJ VILÁG ÁRNYAI - TIZENEGYEDIK FEJEZET A romváros hajnalban mindig más arcát mutatta. Nappal a fény megült a szétszakadt tornyokon, megcsillant a félig szétmállott üvegfalakon, a rozsdaette vashálókon, és a zöld, szívós növényzeten, amely úgy kúszott fel minden felületre,…
Az Új Világ Árnyai – KILENCEDIK FEJEZET A város peremén a fal már nem volt fal, csak emlék. Repedezett betonbordák, köztük gyökerek, mintha a föld ujjaival visszahúzná magához azt, ami sosem tartozott igazán az emberhez. Kaelen ott állt a magasban,…
Az Új Világ Árnyai – NYOLCADIK FEJEZET A romváros peremén a reggel nem érkezett meg rendesen. A nap ugyan felkúszott a betontörmelék fölé, de a fénye tompa volt, mintha valaki egy vastag üveglapon keresztül engedte volna át. A növények így…