Iberhardt Attila

Csak megszülte és hagyta, Hogy az élet uralja. Csak megszülte és hagyta, Hogy egyedül keljen útra. Aztán csak nézte, hogy kerül egyre távolabb, Nem szólt, csak nézte tétlenül. S végül mikor várta vissza, Nem jött, nem üzent, csak állt a távolban rendületlenül. Nézett bele a messzeségbe, De hallotta, hogy hívja, őrá mégse nézett, Kérges kezével … Olvass tovább

Ha akarod legyek a bűnbakod, Fogj rám mindent, Had lássá mások, nálad jobb nem vagyok. A sötétben kéred, Foghasd a kezem, Ha kiérsz a fénybe, Ellöksz nem kedvelsz. Azt hiszed jobb vagy, Neked van még szárnyad, Az enyém levágták, a repülés csupán vágy. Az élet mögöttem többet tud mit tettem, Nem terített asztal, Csak pár … Olvass tovább

Egyszer, régen, mikor gyerek voltam, A faluban kóboroltam, néztem a fákat, néztem a tájat, Hajtottam a biciklit, Csak erre vágytam. Mentem volna messze, de haza semmiképp, Ettem a fákról, szőlőt a tőkéről, Álmodoztam a felnőtt létről. Aztán múltak az évek, Öregebb lettem, Jött a felnőtt élet. Most a távolba révedek Elmúlt gyerekéveken, Magam is szülő … Olvass tovább

Vívódom az ősz szagával, Szolid emlékek a felszínre vágynak. Száraz levelet seper a szél, Egy padon ülve mélázom én, Gesztenye illat üti meg orrom, Emlékszem régebben mennyivel jobb volt.

Ha azt mondod nekem, hogy engem akarsz, Hát legyen meg köztünk az a néma harc, Forró ágyékhoz feszül az arc, Megkapod tőlem amit akarsz. Vágtat a kéj, és lüktet a vágy, Tüzes szenvedéllyel éget az ágy. Nyál csordul végig a bimbón, halk sikollyal érzed a ritmust, Összefonódva miénk az éjjel, Mosolygós álomban talál a reggel.