A hiúság mint tőr döfi szíved,
Arrogáns vagy, mi megmérgezi lelked.
Keresnéd a békét de vak szemed nem enged.
Üresen éled az életed,
miközben a világ szenved,
Vágyaidtól pusztul a föld.
Ember!
Ébredj már föl!
Hallgasd a madarat akit kalickába zártál,
Szíveden a lánc zajától nem is hallod dalát már.
A szél fújja arcod, De csak bűzt hoz feléd,
A föld szó nélkül tűri, hogy mindenét feléld.
A csizma lassan sárba tapos, a kék ruha is rongyos.
Vedd végre észre, hogy a föld a fontos.
Békélj meg a sorssal, Nyisd ki a szemed,
Lásd meg a szépet, keresd az életet.
Keresd tisztán, ne bódultan,
A föld is szebb gyógyultan.
Ha felébredsz és látod, ahogy a világ felfordul,
Arcodon majd a keserű könny lecsordul.
Matricákkal foltozott szíved újra doboghatna,
Ha a földön a béke zászlója újra loboghatna.